Első kézből tájékozódhattak az Orosházi Kistérség településeinek vezetői és más, a közigazgatásban dolgozó, érdeklődő kollégák a közigazgatás előttünk álló várható átalakulásaival kapcsolatban azon az előadáson, amelyet dr. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára tartott az Orosházi Polgármesteri Hivatalban.
Évek óta nem volt példa arra Magyarországon, hogy az egészségügyben dolgozók külön juttatásokat kaptak volna. Az Orbán-kormány az előző kormányzatok egy súlyos adósságát igyekszik kiegyenlíteni, amikor az egészségügyben dolgozók helyzetén kíván javítani. 2011 végén és 2012 elején a népegészségügyi termékdíj, az ún. „chips adó” bevezetésének köszönhetően Orosházán közel bruttó 33 millió forint bérkiegészítéssel sikerült elismernünk a városi kórházban dolgozó 403 munkatárs munkáját. Bruttó 86.034 Ft-os bérkiegészítést kaptak a 150 százalékos pótlékra jogosult munkakörben dolgozó alkalmazottak (például az aneszteziológiai munkakörben dolgozók), bruttó 68.827 Ft-os bérkiegészítést kaptak a 120 százalékos pótlékra jogosult munkakörben dolgozó alkalmazottak (például a röntgenben vagy a diagnosztikai laboratóriumban dolgozók) és bruttó 20.648 Ft-os bérkiegészítést kaptak a 36 százalékos pótlékra jogosult munkakörben dolgozó alkalmazottak (asszisztensek, szakasszisztensek).
A kormány a nehéz gazdasági körülmények között is kiemelt területként kezeli az ágazatot, éppen ezért az előttünk álló esztendőben további kedvező változásokra számíthatnak az egészségügyben dolgozók.

Évről-évre, a szent ünnep közeledtével, felüti a fejét egy újabb hangzatos közhely, amely megpróbálja elmagyarázni a karácsony jelentőségét. Az üzenet idén így szól: „a fa alatt dől el a karácsony.” Ez a gondolat hűen tükrözi, hogy az ünnep valódi tartalma az elmúlt években, egyre inkább elanyagiasodott világunkban a háttérbe szorult. Pedig Jézus Krisztus születésének emlékezete talán sosem bírt olyan jelentőséggel, mint napjainkban. Felgyorsult világunk, rohanó hétköznapjaink közepette ez a néhány nap jelenti számunkra a nyugalom szigetét egész évben. A külvilág zaját, gondját-baját kis időre a háttérbe szorítva, szeretteink körében töltjük el a meghitt, rendelt időt. Együtt a fa körül! Csendben, békességben!
Kívánom, hogy úgy éljük meg mindannyian a szeretet ünnepét, hogy kellő erőt tudjunk meríteni belőle az elkövetkezendő évre! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok!
Dr. Dancsó Józsefpolgármester
Az év elején már hírt adtam az új főtér kialakításához vezető munkálatok első lépéseiről (a még álló, egykor szebb napokat látott hotel épület bontása kezdődött meg akkor), ezt rövidebb szünet követte, de azóta már a lakosság is láthatja, hogy elindult a kivitelezés.
Galériához kattintson a képre!
Telt ház mellett rendeztük meg a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében azt a tájékoztató fórumot, amelyen dr. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára először mutatta be a nyilvánosságnak a pár nappal korábban elfogadott civil törtvényt.